Etológiai megközelítés

A viselkedés vizsgálatához az etológia négy fő szempontot rendel, amely általánosságban megalapozza e tudomány terület biológiai szemléletét, és szoros kapcsolatot eredményez más tudományterületekkel beleértve a genetikát, fiziológiát vagy az ökológiát. Niko Tinbergen volt az első, aki 1963-ban felhívta az etológusok figyelmét egy ilyen szempontrendszer fontosságára, amely négy alapvető megközelítést (kérdésfeltevést) jelent.

A kérdések alapvetően kétféle módon igyekeznek választ keresni egy viselkedésforma mögött rejlő okokra, amelyek egyben két igencsak eltérő idődimenzióra vonatkoznak. Közvetett (ultimális) okokra evolúciós időtávlatokban szokás hivatkozni. Így egy faj esetében egy viselkedésforma megjelenése lehet annak a következménye, hogy az más rokonfajokban is általánosan előfordul (A viselkedés evolúciója), de az is elképzelhető, hogy olyan szelekciós mechanizmusok állnak a háttérben, amelyek éppen e viselkedésforma megjelenésével növelik a túlélést esélyét a faj ökológiai környezetében (A viselkedés funkciója).

A viselkedés funkciója

Egy adott viselkedés funkciója alatt azt értjük, hogy milyen módon járul hozzá az adott fajú egyed fennmaradásához. A funkció értelmezéséhez ismerni kell az adott faj ökológiai fülkéjét (niche), amely nagymértékben meghatározza, hogy milyen viselkedésformák növelik az egyed rátermettségét. A funkcióra vonatkozó kutatások elsősorban azt vizsgálják, hogy az egyes viselkedési jellegekben megfigyelhető egyedek közötti eltérés összefügg-e a szaporodási sikerrel. Az etológiai kutatások e területét viselkedésökológiaként szokás meghatározni (ref). Míg korábban elsősorban a természetes körülmények között élő populációk egyedeiben meglévő variabilitás és a sikeresség (pl. utódszám) között keresetek kapcsolatot, addig az utóbbi években megnőtt a kísérletes vizsgálatok száma. Ezekben a kutatók aktívan beavatkozva megváltoztatják az egyedek közötti különbségeket, és ezt követően vizsgálják, hogyan befolyásolja mindez a sikerességet. A viselkedés funkciójának vizsgálata megjelenik az evolúciós pszichológia célkitűzéseiben is.

A viselkedés evolúciója

Egy adott viselkedés közvetett okai eredhetnek egy adott evolúciós történetből. Bármely fajra igaz, hogy viselkedése (vagy éppen más fenotipikus tulajdonsága) alapvetően függ az „ősök” megfelelő sajátosságaitól. Az ember esetében ez azt jelenti, és talán kevésé meglepő, hogy számos viselkedésformánkban hasonlítunk a ma élő legközelebbi rokonainkhoz, az emberszabású majmokhoz. Mivel a kövületek meglehetősen kevés információt szolgáltatnak a viselkedésről, egyetlen lehetőségként kínálkozik a jelenleg még élő fajok összehasonlító vizsgálata, amely egyes tulajdonságok homológiáján vagy konvergenciáján alapszik.

Az magyarázatok másik nagy csoportját a közvetlen (proximális) okok jelentik, és ezek azok, amelyeket sok kutató és a laikusok általában könnyen felismernek vagy éppen feltételeznek, ha magyarázó elméletekről van szó. A kutatások egy része a viselkedés megjelenésének közvetlen kiváltó tényezőinek a felderítését célozza (A viselkedés mechanizmusa), mások pedig az egyed fejlődése során bekövetkezett tartós változásokat igyekszik okként meghatározni (A viselkedés egyedfejlődése)

A viselkedés mechanizmusa

Az etológus vagy éppen a pszichológus által éppen megfigyelt viselkedés mögött mindig feltételezhetünk valamilyen külső vagy belső kiváltó tényezőket. A mechanizmuskutatás célja, hogy felderítse az egyed viselkedésére ható külső tényezőket (pl. kulcsingerek) illetve a hasonlóan kiváltó okként ható belső állapotokat („éhség”), és értelmezze azt, hogy adott hatások miért éppen a megfigyelt viselkedéshez vezetnek. Sokan a mechanizmus vizsgálata alatt genetikai vagy élettani hatásokat értenek, annak ellenére, hogy a viselkedésnek is megvan a maga sajátságos ok-okozati szintje. A kutatók a viselkedés mechanizmusára vonatkozó megállapításaikat általában ún. viselkedési modellekben foglalják össze. Ide sorolhatók például az asszociatív vagy a kognitív tanulási modellek.

A viselkedés egyedfejlődése

A legtöbb faj esetében a viselkedés egy epigenetikus folyamat révén jelenik meg, amelynek lényege, hogy a genetikai program elemei a környezettel interakcióban határozzák meg a fejlődő, illetve a fejlett egyed viselkedési fenotípusát. Ez azt jelenti, hogy egy korábbi állapot ok-okozati kapcsolatba kerülhet, egy későbbi állapottal. A viselkedés egyedfejlődésének vizsgálata éppen a korai környezeti hatások befolyását igyekszik tisztázni, beleértve azokat az eseteket is, amikor bizonyos hatások elmaradása lényeges változásokhoz vezethet.

Humánetológia